Fajtaismertető

A látszat gyakran csal. Ez a fajta még a terrierek között is kiválik különleges temperamentumával! A kényes, jámbor, elegáns megjelenés megtévesztő. A bedlington egyáltalán nem félénk, inkább kifejezetten harcias, rámenős, bátor kutya. Igazi terrier! Viselkedését, természetének lényegét akkor érthetjük meg igazán, ha megvizsgáljuk kialakulásának történetét.

 

Vadászkutya, vadorzó, viador

A bedlington a terriercsalád egyik legrégebbi tagja. Valószínűleg az angliai Northhumberlandból származik, de ha ennél többet akarunk tudni, a dokumentált tények hiányában csak “intelligens találgatásokra és feltételezésekre” hagyatkozhatunk
Az első bedlington, amelyre adatunk van, s amelyik, tegyük rögtön hozzá, még nem viselte fajtája nevét, Squire Trevelyan “Old Flynt” nevű kutyája volt, mely l782-ben született.
A kutyatörténészek élete sokkal könnyebb, ha az l873 utáni időszakkal foglalkoznak, mivel az ekkor megalakult Angol Kennel klub azóta gondos adatgyűjtést és nyilvántartást végez. A klub első tenyészkönyve harminc bedlington terrier nevét tartalmazza. Ezeket a kutyákat akkoriban Rothbury terriereknek hívták, leginkább azért, mert a fajta egyik közismert példánya Rothburyben élt.
Ki gondolná ma már, hogy a bedlingtonok valaha kiváló vadászkutyák voltak? Eredetileg dúvadírtásra, patkány- és kígyófogásra, szárnyas vadak vadászatára használták őket. S miközben feladatkörük változott – a föld alatt folytatott rágcsálóvadászat helyett a felszíni nyúlfogás lett a fő profiljuk -, megváltozott felépítésük, átalakultak körvonalaik. A rövid lábak helyébe hosszúak kerültek, a robosztus, erős felépítés elegáns, áramvonalas alkatnak adta át a helyét. Ebben az átalakulásban egyébként a whippetnek is volt némi szerepe…
Milyen fajták vehettek még részt a bedlington megszületésében? Feltehetően a bull- és a dandie dinmont terrier, ám valószínűleg agarak vére is csörgedez a fajta ereiben.
A bedlington nem csak vadászatra volt alkalmas. Az angliai Bedlington bányavárosban a bányászok megbízható kisérője, jelző- és őrzőkutyája volt, sőt – és ezt már végképp nehéz elképzeli erről a “barikáról” – kutyaviadalokban is megállta a helyét!
A terrier bátor vadászösztönének és kitartásának az ötvözése a kutyaversenyek sztárfutója ügyességével mellesleg olyan kutyát eredményezett, mely minden vadorzó álma. Mind a mai napig akadnak Angliában olyan emberek, akik a bedlingtont “cigánykutyának” hívják…

 

Föld alól fotelbe!

A századforduló táján a fajta szerepkört váltott. A kifinomult kutyabarátok elegáns társa lett a szalonokban. Dolgos őseit meghazudtolva finom modorra tett szert, s megszerette a luxust.
Közben a trimmelés, nyírás művelete hatalmasat fejlődött, s ami korábban a felesleges szőrzet gyors és elnagyolt módon történő eltávolítása volt, idővel valóságos művészeti ágazattá nőtte ki magát: a kutya eleve sajátos sziluettjének leleményes továbbalakításává és kiemelésévé. A fej egyre inkább kezdett körtére hasonlítani, a szegy mélyebb lett, A hátsó fertály erőteljesebb és lendületesebben ívelt. A bundát ollóval nyírják. idő és türelem kell hozzá, de kevesebb hozzáértést és ügyességet követel, mint a legtöbb terrier preparálása.
A modern bedlington mozgása könnyed és ruganyos, s ha lassabban mozog, bizony már-már affektáltnak tűnik. De mikor vágtázik, izmos testének minden porcikája mozgásba lendül, gerince szinte zsebkés pengéjeként csapódik önmaga alá, s a hátulsó lábak előbbre nyúlnak ki, mint a mellsők, ugyanúgy, mint az agaraknál.

Nos, a fajta múltjának ismeretében a bedlington terrierek gazdáinak egyáltalán nem kell félniük attól, hogy kiképzésre vigyék kutyáikat. A bedlington kifejezetten jól fogja magát érezni az iskolán, lelkesen és harcias vesz részt az őrző-védő gyakorlatokban, a kiképzés edzi izmait, levezeti felesleges energiáit, játékkedvét. Mert igaz ugyan, hogy ma már ő is lakáskutya, kedvenc, de miután sikerült megőriznie ősei temperamentumát, testileg-lelkileg hasznára válik, ha nem úgy bánunk vele, mint holmi báránykával, hanem úgy, mint egy igazi, jóféle terrierrel!

 

Fajtaleírás

Kecses, izmos kutya. Feje körte formájú, keskeny. Az állkapocs hosszú és előre keskenyedő, a homlok és az orr között az átmenet sima. A kékes árnyalatú és cserszínű példányok orrtükre fekete, a májbarna és és a vörhenyes színű egyedeké barna. Szeme kicsi, élénk tekintetű, a kékes árnyalatú kutyáké sötétbarna, a májbarnáké és a vörhenyeseké világosabb. Füle mogyoró formájú, alacsonyan tűzött, lelógó. Szája egyenes vonalú, nyaka hosszú, elvékonyodó, toka nélkül. A mellső lábak egyenesek, a mellkasnál nagyobb közöttük a távolság, mint a mancsnál. A törzs izmos, de hajlékony, a bordák mélyre ívelnek a szegycsontig. A hát ugyancsak ívelt, a has boltozatosan felhúzott. A hátsófertály izmos, vágtára termett, finom és kecses. A hátulsó láb hosszabbnak tűnik, mint a mellső – ezt a látszatot az ívelt hát és a boltozatosan felhúzott has kelti. A mancs hosszúkás és jól párnázott. A farok vastag, fokozatosan vékonyodó, kecsesen ível, alacsonyan tűzött. A bunda sűrű és gézszerű, jól eláll a bőrfelülettől, nem drótos, de göndörödik, különösen a fejen. Színe kékes, kékes és cserszínű, májbarna vagy vörhenyes. Marmagassága 40-42 cm, súlya 8-10 kg. (Az Amerikai Kennel klub például a kanoknál 41, a szukáknál 39 centimétert ír elő, a testtömeget pedig 9 és 12 kg között határozza meg.)

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.